(Élet)vezetéstechnikai sorozat – Második rész

Elöljáróban összefoglalom nagyvonalakban, milyen gondolatokat tartalmaz a könyv a kanyarok bevételére vonatkozóan. Kanyargós úton előre, távolabbra kell tekinteni, ne a kerékre meredjünk, hiszen ez a sebességérzetünket növeli, jegyzi a szerző. Ha felemeljük tekintetünket, a helyzet normalizálódik, lelassul, csökken a vizuális sebesség, a fókusz ugyanaz csak távolabb van. Marad idő a kanyar ívének átgondolására, a döntésre és a manőverre, ha pedig szükséges, korrigálásra.  

Ha már a motoron ülünk, az élmény a kanyargós út. Azt viszont nem szabad szem elöl téveszteni, hogy közúton motorozunk, ahol más gépjárművek is közlekednek és legalább egy szembejövő sávon is zajlik a közlekedés. Mi a magunk figyelmét, elővigyázatosságát és tapasztalatát használhatjuk fel a biztonságos közlekedésben, ezekkel kerülhetünk ki biztonságosan egy kanyarból. NINCS ráhatásunk arra a gépjárműre, ami szembe jön és vezetője nem a sávján veszi be a kanyart, hanem levágja azt. Ha nem megfelelően reagálunk, a kerekei alá kerülhetünk. Lehet a mi haladási sávunkon is egy szekér, amely jóval lassabban halad, mint mi vagy éppen állomásozik, ami nem törvényes, de amikor el kell kerülnöd a veszélyt, a balesetet, senkit sem érdekel, hogy mi a törvényes és mi nem. Ha megtörténik a baj, lehet majd nyomozni, hogy ki vagy mi az oka, kié a felelősség, de ettől a probléma nem oldódik meg, tehát nem felelőst kell keresnünk elsősorban, hanem a kanyarban is el kell tudnunk kerülni a veszélyt.

Ennyit a motorozás elméletéről. Miért írtam le mindezt? Mert mindez olyan, mintha az életutunkon haladnánk. Ha úgy tekintünk egy napunkra, egy projektünkre vagy egy évünkre akár, mint egy kanyargós út, tagadhatatlanul idegesek leszünk. Mindent egyszerre akarunk látni, megoldani és aztán jön a stressz, hogy nem sikerül, aztán meg a magyarázat, hogy miért nem, végül a következtetés, hogy semmire sem vagyunk képesek. Ez a gondolatsor lefuthat néhány másodperc alatt is akár, elvesszük a saját kedvünket a kanyaroktól. De ne tegyük! Inkább igyekezzünk ne a motor kerekét bámulni, hanem távolabb nézzünk és lássuk meg, hogy mi a cél.

Példának okáért vegyünk egy kanyargós napot: reggel felébredünk, a reggeli rutinunkon végigmegyünk és jön az első kanyar: lefagyott az autó szélvédője. Erre első dolgunk felháborodni, idegesen kaparót keresgélni, ami persze pont akkor bújik el, amikor nem kéne, mert így most el fogok késni a reggeli gyűlésről stb. Még mindig ott a kanyar, még nem látszanak az akadályok, de nem is azok elkerülésével foglalkozunk, hanem egy helyben a kanyar előtt húzzuk a gázt, mérgelődünk.

Egy helyesebb reakció az lenne, ha a reggeli rutin után jelen lennénk a kis ösvényen, ami az autónkhoz vezet, meglátnánk, hogy minden autó fagyos, elgondolkodnánk, hogy vajon hol lehet a kaparó vagy a jégoldó, és mire ott vagyunk az autónál, már mehetünk be a kanyarba, mert mindent tudunk, hogy mit kell tenni.

Itt a hasonlat a kanyar bevételével: a kanyar ívét figyeljük, amikor benne vagyunk, nem filozofálunk más dolgokon. Nem stresszeljük magunkat fölöslegesen, hanem élvezzük ahogy a motor bedől a kanyarba és mi vele együtt. Agyban tudjuk, hogy milyen nehézségek következhetnek, de tudatosan nem ezekkel foglalkozunk, hanem az akadály elkerülésével, (avagy a szélvédő kiolvasztásával). Mindvégig a kanyar ívén tartjuk a szemünket, ameddig azt be nem vettük és korrigálunk ha szükséges. Egy folyamatról van szó.